Milyen hatással van a kapcsolatainkra a kötődési stílusunk?
Ebben a bejegyzésben az emberi kapcsolatainkat befolyásoló elméleteknek egy újabb szeletét szeretném bemutatni, még pedig a kötődéselmélet formájában. A kötődési stílusunk magyarázatot adhat arra, hogy milyen minták és motivációk mentén vagyunk jelen a kapcsolatainkban, miért romlanak meg (vagy pont, hogy miért működnek jól) a kapcsolataink. Szó lesz az eredeti tanulmányról, a négy kötődési stílusról (biztonságos, elutasító/elkerülő, bizalmatlan/elkerülő és a szorongó/aggodalmaskodó) és a legvégén pár tippet is adok arról, hogyan tudunk a kötődési mintánkon dolgozni, hogy minél inkább biztonságosan kötődők lehessünk.
Az elmélet születése - Az idegen helyzet kísérlet
A kötődési stílusunk csecsemő korban alakul ki (akár már 9 hónapos kortól megfigyelhető), az elsődleges gondozó (ez a legtöbb esetben az anya) és a gyermek közötti kapcsolódás ennek a prototípusa, azaz, ahogy az elsődleges gondozó kötődik, kapcsolódik a gyermekhez úgy fog majd a gyermek is a későbbiekben viszonyulni másokhoz. Az első lényegesebb tanulmány ebben a témában Mary Ainsworth és John Bowlby nevéhez fűződik. Az 1970-es években Ainsworth kidolgozott egy eljárást, az úgynevezett Idegen helyzetet, hogy megfigyelje a kötődési kapcsolatokat a gondozó és a gyermek között. A kísérlet során megfigyelték a játszó gyermeket 20 percen keresztül, amíg a gondozók (anya) és idegenek beléptek a szobába, illetve elhagyták azt, így újjáteremtve az ismerős és ismeretlen jelenlétének élményét, amely szituációval a legtöbb gyermek szembesül élete folyamán. A helyzetek eltértek abban, hogy mennyire voltak stresszesek és az ezen szituációkra adott válaszok alapján sikerült három mintázatot elkülöníteni, a három (majd később kibővített négy) kötődési stílust, amelyek nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is meghatározzák a másokhoz való viszonyunkat.
A négy kötődési stílus
1) Elutasító/elkerülő kötődési stílus
Egy szorongó-elkerülő kötődési módú gyermek el fogja kerülni vagy figyelmen kívül fogja hagyni a gondozóját – kevés érzelmet mutat, amikor a gondozó kimegy vagy visszatér (viszont belül komoly szorongást él meg, ahogy ezt későbbi kutatások igazolták, így a látszólagos közömbösség csak egy álca). A gyermek nem nagyon fogja felfedezni környezetét függetlenül attól, hogy ki van ott. Az idegeneket nem kezeli nagyon különféleképpen, mint a gondozóját. Nincs nagy érzelmi ingadozás attól függetlenül, hogy van-e valaki a szobában vagy nincs. Ez a kötődési mód abból a gondozási stílusból alakul ki, amely során a gyermek szükségletei gyakran nem teljesülnek, és a gyermek kezdi azt hinni, hogy a szükségleteinek közlése nincs hatással a gondozóra.
Az elutasító/elkerülő kötődési stílussal rendelkező felnőttek általában egyetértenek a következő állítással: "Jól érzem magam szoros érzelmi kapcsolatok nélkül. Fontos számomra a függetlenség és az önállóság. Nem szívesen függök másoktól és nem szeretem, ha mások függenek tőlem." Azok, akik ezzel a kötődési stílussal rendelkeznek, magas szintű függetlenséget igényelnek. A függetlenség iránti vágy gyakran a kötődés teljes elkerülésére tett kísérlet. Önállónak és a szoros kötődéssel kapcsolatos érzelmekkel szemben sebezhetetlennek látják magukat. Gyakran tagadják, hogy szoros kapcsolatokra lenne szükségük. Vannak, akik a szoros kapcsolatokat feleslegesnek látják. Nem meglepő módon, kevesebb intimitásra vágynak partnerükkel, akiket gyakran kevésbé pozitívan látnak, mint magukat. Az elutasító/elkerülő kötődési stílussal rendelkezők hajlamosak elnyomni érzéseiket (hiszen gyerekként azt élték meg, hogy értelmetlen kifejezni őket, a szülők vagy visszautasítással vagy olyan módon reagáltak rájuk, amik nem elégítették ki a szükségleteiket) és a visszautasításra is érzékenyen reagálnak (ez az, amit igyekeznek elkerülni). Gyakran munkamániások (ez is egy menekülés az emberi kapcsolatok, intimitás elől), vagy ha van is párkapcsolatuk, ezek általában rövid életűek, mert, amint mélyülni kezdene (és megjelenne az intimitás) menekülni fognak belőle, így sokszor csak alkalmi partnereik vannak.
2) Bizalmatlan/elkerülő kötődési stílus
A kísérletben ebbe a kategóriába az ambivalensen reagáló gyerekek kerültek. A gyermekként veszteséget vagy szexuális zaklatást átélők gyakran rendelkeznek ezzel a kötődési típussal, és ez a szüleikre is jellemző.
Felnőttként ebbe a stílusba tartozók általában egyetértenek a következő kijelentésekkel: "Általában kényelmetlen számomra másokhoz közel kerülni. Szeretnék érzelmileg szoros kapcsolatokat, de nehezen tudok teljesen megbízni másokban vagy másokra támaszkodni. Néha aggódom, hogy megbántanak, ha túl közel engedek másokat." A bizalmatlan/elkerülő kötődési stílussal rendelkezők egyrészről vágynak az érzelmileg szoros kapcsolatokra, másrészről nehezen viselik az érzelmi közelséget. Ezek az ambivalens érzelmek gyakran társulnak az önmagukról és partnerükről nem tudatosan kialakított negatív képpel. Gyakran látják magukat érdemtelennek partnerük válaszkészségére és bizalmatlanok partnerük szándékait illetően. Az elutasító/elkerülő kötődési stílushoz hasonlóan, a bizalmatlan/elkerülő kötődési stílussal rendelkezők kevesebb intimitást igényelnek partnerüktől és gyakran nyomják el és tagadják le érzéseiket.
3) Szorongó/aggodalmaskodó kötődési stílus
Egy szorongó/aggodalmaskodó kötődési módú gyermek szorong a felfedezésektől és az idegenektől, még akkor is, ha az anya jelen van. Amikor az anya elindul kifelé, a gyermek rendkívül bánatos. A gyermek ambivalens lesz, amikor anyja visszatér – keresi a lehetőségét, hogy közel maradjon az anyához, de megsértődik, és sértett is marad, akkor is mikor az anyja ráfigyel. Amikor újraegyesül az anyával, a baba meg is ütheti vagy ellökheti magától az anyát. Egyes pszichológus kutatók szerint ez a mód olyan anyai stílusból alakul ki, amelyben az anya elkötelezett, de a saját feltételei szerint. Ez azt jelenti, hogy néha a gyermek szükségleteit figyelmen kívül hagyja, amíg befejez egy másik tevékenységet, és a gyermeknek szánt figyelmet néha a szülő a saját szükségletén keresztül adja, mintsem a gyermek kezdeményezése miatt.
A szorongó-aggodalmaskodó kötődési stílussal rendelkező emberek általában egyetértenek a következő állítással: "Teljes érzelmi intimitást akarok kialakítani másokkal, de gyakran tapasztalom azt, hogy mások vonakodnak olyan közel kerülni hozzám, mint amennyire én szeretnék közel kerülni hozzájuk. Nem érzem jól magam szoros kapcsolat nélkül, de néha aggódom, hogy mások nem látnak engem olyan értékesnek, mint amennyire én értékesnek látom őket." Azok, akik ezzel a kötődési stílussal rendelkeznek, magas szintű intimitást, elfogadást és válaszkészséget várnak el partnerüktől. Néha olyan nagyra értékelik az intimitást, hogy teljes mértékben partnerüktől kezdenek függni. A biztonságosan kötődő emberekhez képest azok, akik szorongóak vagy aggodalmaskodóak kötődési stílusukban, kevésbé pozitívan látják önmagukat. Gyakran kérdőjelezik meg saját értéküket partnerként és magukat hibáztatják a partnerükből hiányzó válaszkészség miatt. A szorongó vagy aggodalmaskodó kötődési stílussal rendelkező emberek gyakori és erőteljes érzelem kifejezést, aggodalmat, impulzivitást és lobbanékonyságot mutatnak kapcsolataikban.
A kodependens (avagy társfüggő kötődés) is ehhez a stílushoz köthető. Erről bővebben itt olvashatsz.
4) Biztonságos kötődési stílus
Egy gyermek, aki biztonságosan kötődik az anyjához, szabadon fogja felfedezni környezetét, ameddig az anya jelen van, az idegenekkel is foglalkozik, és láthatóan mérges lesz, amikor az anya kifelé indul és boldog, amikor látja, hogy visszajön.
Felnőttként a biztonságosan kötődő emberek általában pozitívan látják önmagukat és partnereiket. Ugyancsak pozitívan ítélik meg kapcsolataikat is. Gyakran nagyobb elégedettségről és harmóniáról számolnak be a kapcsolataikat illetően, mint más kötődési stílussal rendelkező emberek. A biztonságosan kötődő egyének képesek kifejezni az érzelmeiket, nyitott személyiségek és képesek segítséget kérni, de másoknak támaszt is nyújtani. Jól tudják érezni magukat egyedül, de társaságban is, nem félnek az elutasítástól és kiválóan húzzák meg a határaikat.
Változhat-e a kötődési stílusunk?
Igen! Ezt nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a kötődési stílusunk nem egy kőbe vésett adottságunk, hanem egy olyan mintázat, amin kellő tudatossággal tudunk változtatni. Az esetek java részében ajánlott egy szakember segítsége, hogy segítsen felderíteni ezeket a mintákat, hiszen ezek tudattalanul működnek bennünk. De ha erre nincs most lehetőségünk, itt van pár tipp, amik segíthetnek az egészségesebb kötődési stílus kialakításában.
1) Gondold át a kapcsolataidat! Mi az, amit szeretsz bennük? Mit vársz egy barátságtól, egy párkapcsolattól? Hogyan nézne ki az ideális? Ha ezek megvannak, válassz ki egy kapcsolatot és tegyél egy lépést az ideális kép felé (pl.: egyedül sosem érzem jól magam -> keress egy programot, amit egyedül szívesen csinálnál és próbáld ki!)
2) Ne keress olyat, aki teljessé tesz, aki megment téged, legyél egyedül is teljes! Ha egy kapcsolat arra épül, hogy kielégítse minden igényed (vagy te a másikét) akkor ez egy függő (kodependens) kötődést fog eredményezni. Természetesen támaszkodhatunk másokra, de fontos, hogy megtanuljunk egyedül is szabályozni az érzéseinket, a stresszt, vagy akárcsak jól érezni magunkat, hiszen a másik nem lesz mindig elérhető (akár azért, mert nincs ott velünk, akár azért, mert neki most másra van szüksége) és ez nem is elvárható tőlük. Próbálj elmenni egy randira magaddal, és megtalálni az apró örömeket benne (legyen szó egy sétáról, vásárlásról vagy egy kávéról).
3) Merészkedj a határaidon kívülre! Az igazi fejlődés a komfort zónánkon kívül kezdődik. Egy elutasító/elkerülő stílusnál ez lehet az érzelmek kifejezése, vagy, amikor azt érzed, hogy menekülnél a kapcsolatból mert kezd túl komoly lenni, akkor ezzel szembe menni, megnézni, milyen lenne most az egyszer benne maradni, átgondolni, hogyan is lehetne ez jó neked. Ha szorongó / kodependens kötődési stílusod van, legközelebb, mikor nehézség ér, ne keress mást, hogy megnyugtasson, találd meg a módját (mi az, ami megnyugtat, mi az ami boldogabbá tesz?), hogy egyedül leküzd a nehéz érzéseket, a szorongást, a stresszt. Ez egy nagyon felszabadító élmény tud lenni, amikor megtapasztaljuk, hogy magunk is képesek vagyunk kielégíteni az igényeinket, szabályozni az érzelmeinket.
